Egy jó barátom bíztatására döntöttem úgy, hogy e míves szakmát tovább vigyem. Fontos számomra a fejlődés, minden egyes felkérés külön kihívást jelent, de örömmel tölt el az ott lévő emberek szeretete és elégedettsége. Minden felkérést szívesen teljesítek melyeket legjobb tudásom szerint bonyolítok le. Bárhová szívesen megyek egyéniségem, szervező készségem, tapasztalataim birtokában segítek mindenben ami egy jó lakodalommal kapcsolatos. Jelmondatom: Megoldás mindig van, lehetetlen nincs
A munkámat nagy odafigyeléssel végzem, hogy az ifjú pár mindig elégedett legyen velem. Több mint 350 .. házasságkötésnél működtem közre, örömmel mondhatom, hogy úgy tűnik jól sikerültek, hiszen több párral még közvetlenebb, szinte baráti kapcsolatot is sikerült kialakítanom. Minden esetben első lépésként a házasulandó fiatalokkal találkozom, s ezen az ismerekedő beszélgetésen mondják el az esküvőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket, igényeiket. Véleményem szerint ez a legfontosabb momentum a munkánkban hiszen a beszélgetés alapján kell felépítenem az ünnep pontos menetét, esetlegesen javaslatokat téve személyes tapasztalataim alapján. Természetesen legfőképp a fiatalok kívánságait tartom szem előtt. Közösen szerkesztjük meg a teljes programot, az első perctől az utolsóig, hiszen ez a nap az egyik legemlékezetesebb esemény a házasulandók életében.
Horváth János vőfély vagyok. Életük egyik legfontosabb állomásához érve tisztelettel ajánlom magamat és szolgáltatásomat esküvőjük sikeres lebonyolításához! Verseim a kornak megfelelnek, de népies vonásokat is tartalmaznak. 1989-ben izgalmaktól remegve, a lánykikéréstől a menyasszonytáncig teljesen önállóan vezényeltem le az első lakodalmat. Azóta nagyon sok felkérésnek tettem eleget. Minden felkérés egy új esküvőt jelent, újabb kihívást számomra. Ez azt jelenti, hogy minden lakodalomban bizonyítanom kell az ifjú párnak, hogy jól választottak. A lakodalom nem a vőfélyről szól, hanem a fiatal párról, elsősorban nekik kell jól érezniük magukat. Kedves fiatal pár! Érezzétek jól magatokat, a többi a vőfély dolga!
Tisza-Tokaj városának nagyérdemű kisbírája, s házasuló ifjú párok igen-igen nagy barátja!
Vannak ifjú párok, akik falusi stílust szeretnének, és vannak ifjú párok, akik városi esküvőt szeretnének. Mindkét stílust képviselem. Az ifjú párral közösen állítjuk össze a programot. Ha kell sok játékkal, ha kell úgy szervezzük az estét, hogy ne kelljen sokat szerepelni az ifjú párnak.