Ápoljuk a hagyományainkat
Az esküvő több ezer éves múltra tekint vissza. S mint az élet egyik fontos eseményéhez, rengeteg babona tapadt hozzá. Ma már csak kevés helyen ügyelnek rájuk, de évszázadokon keresztül nagy jelentőséget tulajdonítottak minden apróságnak, ami az esküvő napján történt.
Már kora hajnalban kíváncsian kémlelték az eget, vajon milyen lesz az idő.Jó előjelnek számít a napsütés, de még jobb, ha esküvő előtt a vőlegény szivárványt lát, kosarat kap vagy fekete macskát simogat. Ugyancsak jó jelnek számít, ha esik az eső az esküvő alkalmával, mivel ez gazdagságot jövendöl.
Nászmenet
A nászmenetre dobált rizs is a pénzesőt szimbolizálja, az ifjú párra szórt rózsaszirmok viszont a gyermekáldást segítik elő. A templomban a párnak egymás lábára kell taposni, és amelyiknek hamarabb sikerül, az fogja vezetni a házasságot.
A menyasszony ruhája
Menyasszonyi öltözék – Ma már nem csak fehér menyasszonyi ruhát találhatunk az üzletben, a hagyományok szerint azonban a fehér az igazi esküvői szín. Korábban a tisztaságot, a szűziességet jelképezte, ma már kevesebben gondolkodnak a szimbolikáján, inkább egyszerű, nemes szépsége miatt választják.
Gyöngysor
A hófehér gyöngysor pedig – mely ma is elmaradhatatlan kelléke a menyasszonyi öltözéknek – azt hivatott biztosítani, hogy a menyasszony egyetlen csepp könnyet se ejtsen leendő férje mellett.
A tisztaság jele
A menyasszony fátyla a tisztaság jele, és a babona szerint egészen éjfélig nem szabad levenni, de leesnie se, mert ez rossz dolgokat jósol. A fátyolról egyébként azt tartják, azért kell, mert megvéd a rontástól, a szemmel veréstől.
A néphit szerint nem szerencsés, ha a vőlegény az esküvő előtt meglátja amenyasszonyt az esküvői ruhában, de az is bajt hoz, ha a menyasszony maga is beledolgozik a ruha elkészítésébe. Jobb, ha ezt másokra bízza, vagy ha az esküvő előtt lefényképezik a ruhában.
A végtelenség jelképe
A gyűrű szimbolikája – igazán egyértelmű. Két egyforma kör, a kör pedig egy soha véget nem érő jel. Ez a jel szimbolizálja, hogy a házasság örökké tart. Balszerencsét hoz, ha véletlenül otthon felejtik, vagy rosszabb esetben elhagyják a jegygyűrűket.
A menyasszony csokra
A mennyasszonyi csokor a boldogság szimbolikája. Ugyanilyen virágból visel kitűzőt a vőlegény. A hagyomány szerint rozmaringnak is kell lennie a csokorban, hiszen ez a hűség virága. A szertartás végén a menyasszony hátat fordít a násznépnek, és hátradobja a csokrát. Aki elkapja, annak az esküvőjére készülnek legközelebb.
(Ha az ifjú pár valamelyik szülője nem érhette meg az esküvőt, akkor a csokrot nem dobják el, hanem a halott szülő sírjára helyezik.)
Farönk az úton – az esküvőre menet farönkkel zárják el az utat, amit az ifjú párnak kell eltávolítania (esetleg elfűrészelnie), jelezve, hogy nincs olyan akadály, ami útjukat állhatja.
Kisfiút hozzon a gólya?
Kisfiú az ölben: a név továbbviteléért
A lakodalmi vacsora alatt egy kisfiút szokás ültetni az ifú asszony ölébe, hogy a születendő gyermeke között mindenképpen legyen fiú aki továbbviszi a család nevét. A kínaiak mindezért a nászágyon forgatnak meg egy kisfiút.
Miért kellenek a koszorúslányok?
Koszorúslányok-az ara védelméért
A koszorúslányoknak eredetileg az volt a feladata, hogy díszes rzhájukban megtévesszék, azokat akik az arár el akarták rabolni. Egy másik változat szerint koszorúslányok csak helyi hajadonok lehettek, akik a menyasszony előtt felvonulva lehetőséget kaptak arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek-és így férjet találjanak. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy mindegyikük egyenlő eséllyel indulhasson.
Meneküljetek kísértetek
Küszöbön átemelés-a kísértetek kitessékeléséért
Az ifjú férj kapja karjaiba asszonykáját, amikor először lépik át házasként közös otthonuk küszöbét. A nemes tett jó célt is szolgál, ezáltal szimbolikusan megvédi feleségét a kísértetektől, melyek leginkább a küszöb alatt szeretnek megbújni.
Garancia a hűségre?
A rozmaring virágnyelven a házasság egyik legfontosabb pillérét a pár egymás iránti hűségét jelképezi. A hagyomány szerint amenyasszonynak a koszorújába fonják, a vőlegénynek pedig a kabátja hajtókájába tűzik. A koszorúslányok is rozmaring segítségével választhatják ki leelndő jövendőbelijüket: jó pénzért almába szúrt rozmaringágat árusítanak, a vevők között akad horogra kedvesük is.
Valami kék – a boldogságért
Valami régi, új, kék, kölcsönkapott – a boldog házasságért
Klasszikus angol szokás, hogy a menyaszonynak az esküvője napján boldog házasságának zálogául szerencsés viselnie magán valamilyen régi, új kék és kölcsönkapott dolgot.
A régi a menyasszony hajadonéletét szimbolizálja. Az új jelzi, hogy új fejezet kezdődőött. A kék a -legtöbb esetben harisnyakötő- a hűség színe. A kölcsönkapott dolog pedig a házasság két legfontosabb kötelékét jelképezi: a barátságot és a szerelmet. Ezekre az érzésekre ugyanis úgy kell vigyázni, mint a kölcsönkapott tárgyakra.
Menyasszonytánc
A menyasszonytánc minden esküvő központjában áll. Nemcsak azért mert a gyönyörű, fiatal ara végigtáncolja az éjszakát, de azért is mert ezzel biztosítoták a fiatal pár jövőjének alapjait. Mindenki aki felkéri a menyasszonyt táncolni egy kalapba pénzt dob amit az esküvő végén megkap az ifjú pár.
Egyes helyeken szokás, hogy ellopják a menyasszony fél pár cipőjét amelyet vissza kell vásárolnia.
Pohártörés a harmóniáért
Pohártörés – cseréptörés
Ez a szokás rendkívűl sokféle, minden területen más és más. Egyes helyeken pénzzel teli cserépedényt törnek össze, s a vendégek széttáncolják az összetört cserepet, az ifjú pár pedig összesöpri a pénzt. Máshol az a szokás, hogy az összetört poharat együtt takarítja fel a menyasszony és a vőlegény, így tanusítva együttműködésüket, egymás segítését.
Néhol a gonosz szellemek elűzéséért törnek porcelánt.
A hiedelem szerint a gonosz szellemeknek egyetlen gyenge pontja van, félnek minden zajtól. Európában a porcelántörés, az Egyesült Államokban a friss házasok autójának hátuljára erősített használt konzervdobozok által keltett zaj segítségével űzik el őket.
Só és kenyér
Az esküvő után az ifjú pár közösen elfogyaszt egy-egy falat kenyeret és sót. Mindkettő a folytonosságot szombolizálja, egyik sem ízletes í másik nélkül. Az ifjú pár így fejezi ki összetartozását.
Forrás:www.nlcafe.hu