Esküvői Meghívók
Szolgáltatás leírása

Néhány évvel ezelőtt egyáltalán nem okozott gondot, hogy az esküvőre milyen meghívót válasszon az ifjú pár. Volt (még ma is) néhány, előre nyomott fajta, amiben a névnek, időpontnak, táviratcímnek kipontozott helyet hagytak, s kézzel kellett beleírni az adatokat. Aztán lehetett rendelni nyomdában is, amit általában fehér papírra nyomtak. Ma már szerencsére nem ilyen egyhangú a választék. Több száz (akár ezer) darabból választhatunk, amibe tetszőleges szöveget, tetszőleges betűtípussal nyomtathatunk, így mindenki maga dönti el, hogy komoly, romantikus, vagy éppen vidám legyen a meghívója. Sőt, vannak olyan helyek is, ahol - határok között, de - egyedi meghívók készülnek. Így érdemes időt szakítani a döntésre, tisztázni, hogy milyenek az elvárások, tolerálja-e azt a rokonság, ha éppen egy bolondos meghívót választanánk, vagy maradjon inkább a hagyományos. Ugyanez vonatkozik a szövegre is, de itt már bizonyos mértékig behatárolja a meghívó típusa is. Hasznos, sőt szép és igényességre vall, ha a meghívó mellé menü- és ültető kártyákat, szalvétákat és boroscímkéket is készíttetünk.