Medves Hangulatszálló :Esküvő, lakodalom Magyarország legvadregényesebb táján
Szolgáltatás leírása

A Medves Hangulatszállóban varázslatos körülmények között bonyolíthatjátok le esküvőtöket, lakodalmatokat. Ha másért nem is a vadregényes környezet miatt biztosan örök emlék marad a Medvesben töltött néhány nap. Kiváló rendezvény helyszínt ajánlunk, ahol mindent egy helyen, igen kedvező feltételekkel bonyolíthattok le. Nem kell a menyasszonynak rohangálnia, szervezkednie, így marad időtök arra, hogy élvezzétek egymást, élvezzétek életetek egyik legfontosabb napját. Komplett rendezvényszervezés, négycsillagos élmények kétcsillagos árakon. Akkor most üljetek le egy-egy kényelmes fotelbe és tudjatok meg mindent, amit egy lagzi megszervezéséről tudni érdemes! A Hotel Medves Nógrád megye északi részén, Salgóbányán, Budapestről egy órányi távolságratalálható, így kiváló helyszínt biztosít azok számára, akik e jeles napon el szeretnének szakadni a nagyváros beton dzsungeléből, s lagzijukat egy igazán vadregényes, romantikus helyen szeretnék megünnepelni. A Medves Hangulatszálló remek helyszín a különböző településekről származók számára is, hiszen nem kell a családoknak összevesznie azon, hogy a násznép melyikükhöz vonuljon. Találkozhatnak félúton, s így mindkét anyósnak igaza lehet. Ünnepi díszvacsora 6.000.- Ft/fő Szállás ár, másnapi reggelivel 5.240.-Ft/fő Italfogyasztás vacsora előtt és alatt fogyasztás szerint Terembérlet ingyenes Személyzet biztosítása hajnalig ingyenes Szolgáltatásaink használata ingyenes Szabadtéri ceremónia sátor ingyenes Nászutas lakosztály ingyenes Szoba biztosítása előkészületekhez ingyenes A Medves Hangulatszálló profi segítséget biztosít álmai esküvőjének megszervezéséhez! Ön álmodjon, mi megvalósítjuk!

Valentinfilm – DSLR esküvői film
Szolgáltatás leírása

Kedves Jegyespár! A manapság elterjedt esküvői videókhoz képest egészen más típusú munkákat készítünk az egész országban és a határon túl is. Ezzel biztosítjuk, hogy jó érzéssel nézzétek filmeteket, büszkén mutassátok rokonaitoknak és évek múltán is örömötöket leljétek a film újranézésében. Lássuk, mit is jelent ez a gyakorlatban: DSLR filmjeinkben kiemelt szerepet kap az élő hang. Többek között hallható az anyakönyvvezető beszéde, a násznép ujjongása csokordobáskor, és a szülők pohárköszöntője is. Könnyed, laza riportot készítünk Veletek megismerkedésetekről, a násznép tagjaitól pedig történeteket, jókívánságokat gyűjtünk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezeket a történeteket tudatosan szerkesztve illesszük a filmbe, és így álljon össze a teljes napot bemutató közel 1 órás mű. Ezekkel a megszólalásokkal és élő hangokkal egy dinamikus lüktetésű, szórakoztató, és jó hangulatú videó lesz a végeredmény. Célunk, hogy a film tényleg olyan legyen, amilyet megálmodtatok, ezért lehetőség van a módosításra is. A film megtekintését követően pedig garantáltan azt fogjátok érezni, hogy „de megnézném még egyszer”! És hogy teljes legyen a kép, nézzétek meg bemutatkozó filmünket honlapunkon! Jó szórakozást kívánunk! Valentinfilm

Brill Esküvő
Szolgáltató/Cégnév
Szolgáltatás leírása

Szeretnéd felhőtlen boldogságban eltölteni álomesküvőd? Profi csapatunkkal lehetővé tesszük mindezt. Teljes körű esküvőszervezés, esküvő koordinálás, stílustervezés, tanácsadás, esküvői borszolgáltatás. Azért, hogy minden úgy valósuljon meg, ahogy a NAGY NAPOT megálmodtátok, bízzátok a szervezést és az irányítást szakemberre. Ajándék Kupon 10.000 Ft értékben, melyet az esküvő koordinálás szolgáltatás igénybe vételénél beválthatsz a kupon felmutatásával. Antal Katalin, esküvőszervező

Mátyás Borozó és Étterem Zsámbék
Szolgáltatás leírása

A Mátyás Borozó és Étterem Zsámbékon festői helyszínt biztosít az ön esküvőjéhez. A XIII. század közepe táján épült, több száz éves romtemplom romantikus hátteret ad a szertartáshoz. Az étterem terasza a Premontrei-rend művészi hagyatékára néz, amely még az idő vasfoga által kikezdve is fenséges látvány. Az étterem belső helyiségében illetve teraszán 50-50 fő számára tudunk férőhelyet biztosítani. További információ a +36 70 338 7259; valamint e-mailben a matyasborozozsambek@gmail.com címen lehet.

V&V Dream Flowers
Szolgáltató/Cégnév
Szolgáltatás leírása

Esküvői meghívók, köszönetajándékok, menükártyák, ültetőkártyák. Névre szóló csokoládé köszönetajándékok több mint 100 féle mintával 150 Ft.-tól! 10 nap alatt elkészítjük és postázzuk az ország bármely pontjára a termékeinket.

Villeroy & Boch
Szolgáltató/Cégnév
Kategória
Szolgáltatás leírása

Nászajándék.

Bus & Limuzin Service
Szolgáltató/Cégnév
Szolgáltatás leírása

Szakképzett sofőrjeink kitűnő munkája és Mercedes személygépkocsiaink illetve buszaink magas felszereltsége mind az Ön kényelmét és biztonságát szolgálják. Színvonalas szolgáltatásainkat elérhető árakon biztosítjuk. Akcióink, állandó megrendelőink számára kínált kedvezményes díjaink segítenek Önnek a döntéshozatalban.

One & Only
Szolgáltató/Cégnév
Szolgáltatás leírása

One & Only - A jövőd nálunk kezdődik. Mi, a One & Only csapata elkötelezetten hiszünk abban, hogy segítségünkkel megvalósítható mindaz, amire a nagy napon vágysz! Engedd meg, hogy megmutassuk, mi sokkal többet kínálunk, mint egy átlagos szalon: figyelmes kiszolgálást, személyre szóló stílus tanácsadást, prémium kategóriás, csodaszép, eredeti menyasszonyi ruhákat - profi méretre igazítással, kiváló minőségű kiegészítőket, melyekkel teljessé tehető öltözéked, trendi koszorúslány-, alkalmi és menyecske ruhákat, természetesen a hozzájuk illő kiegészítőkkel (cipők, táskák, bizsuk) együtt. Menyasszonyi ruháink bérleti díjába a fátyol, alsószoknya és a stóla is beletartozik, ezekért külön díjat nem számolunk fel. Ruhapróbánk ingyenes, nincs maximált felpróbálható ruhaszám, kérésre lefotózunk a felpróbált ruhákban, a fotókat a helyszínen kinyomtatjuk Számodra. A sikeres ruha választást elegáns környezetben, pezsgővel ünnepelheted kísérőiddel! Nálunk mindezt megtalálod, igen kedvező áron, a fővárostól csupán 15 percre a 2-es számú főúton, ingyenes parkolási lehetőséggel az üzlet előtt. Szeretettel várunk! One & Only Esküvői Ruhaszalon - Megnyugtató érzés rátalálni a Tökéletesre.

Minta Szolgáltató cég
Szolgáltató/Cégnév
Rövid leírás
Tevékenység rövid leírása
Szolgáltatás leírása

Szolgáltatás bővebb ismertetése

Telefonszám
Cím
Utcanév utca 1
1111
Megye
Pest
Város
Budapest
Nyitvatartás
Mindig
Számlázási név és cím
Számlacím
Hozd formába magad az esküvődre!
Szolgáltatás leírása

Ha már eldöntötted, hogy az esküvődre a legjobb formádat hozod, segítek megvalósítani a célodat!