Szakképzett sofőrjeink kitűnő munkája és Mercedes személygépkocsiaink illetve buszaink magas felszereltsége mind az Ön kényelmét és biztonságát szolgálják. Színvonalas szolgáltatásainkat elérhető árakon biztosítjuk. Akcióink, állandó megrendelőink számára kínált kedvezményes díjaink segítenek Önnek a döntéshozatalban.
Érkezzen utolérhetetlen eleganciával esküvőjére Mercedes-Benz 211 Elegance autónkkal, amelyhez sofőrt is biztosítunk.
Rendezvényre, bálra, esküvőre vagy szórakozni megy? Tegye saját autóján.Csak egy telefonjába kerül és az Optimus Sofőrszolgálat az Ön rendelkezésére áll. Budapesten és környékén este 6-tól reggel 8-ig hívhatóak vagyunk. Egyeztetéssel előrendelést felveszünk nappalra is. Sofőrünk Budapesten az Ön hívásától számított 25-40 percen belül Vidékre 40-60 percen belül a helyszínre érkezik, és biztonságban hazavezeti az Ön gépkocsiját Önnel együtt egy-egy vacsora, rendezvény, vagy átmulatott éjszaka után. Így Ön nyugodt szívvel fogyaszthat alkoholt úgy is, ha saját gépkocsijával érkezik a helyszínre. Mivel így Ön csupán a hazaútra költ, így ez a megoldás jóval költséghatékonyabb, és nem utolsó sorban kényelmesebb is, mint a taxi mert másnap nem kell vissza menni az autójáért. Valamint állunk rendelkezésére esküvőkön, bálon, fesztiválokon.
Felejthetetlen élményt szeretne magának, kedvesének vagy egy rokonának? Exkluzív megjelenésre vágyik? Már végképp kifogyott az ötletekből, hogyan lepje meg szeretteit? Mi segítünk megvalósítani! Mégpedig egy 6,5 méteres, 7 személyes Mercedes Limuzinnal. Bújjon egy hollywoodi sztár bőrébe, élvezze a luxust és a feltűnést! Limuzinunk Lánykérés, esküvő, lány- vagy legénybúcsú, születésnap, ballagás, szalagavató, reklám, fotózás, Valentin nap, alkalmakra bérelhető. A gépkocsi kizárólag sofőrrel együtt bérelhető, az árak így értendők. Gyöngyös 20 km-es vonzáskörzetén kivül további 100 ft kilométerdijat szamolunk fel. Egyedi kívánság esetén egyénre szabott árajánlatot adunk; alkalom, távolság és időtartam függvényében. A gépkocsikban nem lehet dohányozni! áraink 1 órára: 19.900 Ft 2 órára: 34.900 Ft 3 órára: 49.900 Ft 3 óránál hosszabb idöre valo bérlséhez egyénre szabott árajánlatot adunk.
Esküvőre, fotózásra, különleges alkalmakra! Tegye felejthetetlenné a pillanatot! Az autó bérlése 16.000 Ft+ÁFA/óra