Intenzív esküvői felkészítés a legfontosabb társastáncokból, nem csak a fiatal pár, hanem a szülők, hozzátartozók részére is. Rugalmas időbeosztás: délelőtt - délután - késő este - hétvégén. Legyen emlékezetes esküvőtők Tánctudásotokkal egy maradandó élményt nyújtani magatoknak és természetesen a család összes tagjának. "Ha tudsz járni, tudsz táncolni. Ha tudsz beszélni, tudsz énekelni." (Zimbabwei mondás) Az illem úgy diktálja, hogy a nyitótáncot az ifjú pár kezdi és addig bizony senki nem táncolhat. Ezt követheti akár egy angolkeringő és a menyasszonytánc. Ilyenkor minden szempár Titeket figyel, nem árt tehát egy gyorstalpaló tánctanfolyam. Néhány tánclépés és egy kisebb koreográfia elsajátítása után garantáltan Ti lesztek a táncparkett ördögei. Esküvői pároknak vállaljuk igény szerint szinte minden tánc, koreográfia betanítását. A zenét a párok is hozhatják, de mi is tudunk biztosítani. A magánóra díjazása: megbeszélés szerint /óra/pár - (megj. max 4 fő, vagy csoport, megbeszélés alapján)
Esküvő életünk egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eseménye. Megérdemli, hogy méltóképpen és a saját ízlésünk, igényeink szerint ünnepeljük meg, úgy, ahogy nekünk a legkellemesebb. Vannak szokások, tradíciók, melyeknek betartása sokaknak elsőrendű fontosságú, akár első, vagy sokadik esküvőről legyen is szó. Ezek azonban nem zárják ki újabb szokások elterjedését, melyek még elég rövid múltra tekinthetnek vissza. Ilyen például az esküvői szertartás utáni hagyományos lakodalom helyett annak modernizált változata, az álló fogadás. Az esküvői fogadást az újdonsült pár, saját előadásban esküvői tánccal, azaz klasszikus, lágyan hullámzó angol keringővel nyitja meg. Majd miközben a násznép jóízűen kóstolgatja a svédasztalon ízlésesen felhalmozott ételeket, az esküvői pár latin táncos ruhába öltözik át a fogadás utáni táncos buli elindítására. Ez lehet egy pergős cha-cha-cha, salsa, bachata, esetleg jive. Szóba jöhet még az érzéki rumba is. A választás az ifjú pár tánchoz való affinitásától és a tánctanár tánctudás átadási képességétől függ. A MIRÁVOS Tánc Stúdió akár 2+2 alkalom alatt is vállal esküvői tánc betanítást házasulandó párok részére, igény szerint hétvégén is. Az eredmény: jól táncolható, testre szabott koreográfia + technikás előadásmód = SIKER. A nálunk esküvői táncot tanuló párok között havonta 1-1 db 4 alkalmas latin táncbérletet sorsolunk ki. Te is lehetsz nyerő!
Sokan egy éven keresztül még a szalvéta színét is megtervezik, és aztán az esküvő előtt pár nappal eszükbe jut: Hoppá, elfeledkeztünk a nyitótáncról! Ma már sokan gondolják úgy, hogy a zenekar vagy a DJ önmagában semmit sem ér. A zenét élővé kell varázsolni, és ezt a legkönnyebben akkor tehetjük meg, ha mi magunk keltjük életre - az esküvői nyitótánccal. A megfelelő ruhában, keringő közben, álmodozva lebegni, nincs ennél csodálatosabb, maradandóbb élmény. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani, az esküvői táncoktatással. Esküvős párjaink részére nem csupán lépések kombinációit kínáljuk, hanem a tánc élvezetét. Azt az érzést, mely különleges módon nem csak a táncosokat, hanem az őket néző vendégeket is megérinti. Az sem jelent problémát, ha a pár soha nem táncolt még, mivel intenzív magánóráink keretében egyéni ütemben sajátíthatók el a személyre szabott koreográfiák. Egy esküvői nyitótánc betanítása minimum 4 alkalomból áll az esküvői táncoktatás folyamán. Az esküvői tánctanítás teljes mértékben igazodik az Ön igényeihez; több helyszín közül válogathatnak, sőt, kérésükre a tanár házhoz megy. Egyéni időbeosztás alapján haladunk, egyedi a zeneválasztás, a koreográfia, sőt a stílus is. Lehet az klasszikus, elegáns nyitótánc, bohókás, elsősorban szórakoztatónak szánt táncokra, vagy akár ezek ötvözete is. Koreográfiai repertoárunk gyakorlatilag korlátlan, tekintettel esküvői tánctanáraink számára, képzettségére. Hengereljék le rokonaikat, barátaikat fergeteges tánctudásukkal a nagy napon
8 évvel ezelőtt fordulatot vett a táncos munkásságom. Egyik nap bevillant egy gondolat, hogy milyen jó lenne, ha a jegyes párok az esküvőjükön meglepnék a násznépet egy klassz koreográfiával és elkápráztatnák őket! El is kezdtem ezzel a témával foglakozni, mert akkor ez még nem volt divat Magyarországon. Örömmel vettem észre, hogy a jegyespárok nyitottak voltak erre. És ettől kezdve új irányvonalat kapott a táncos hivatásom. Kidolgozott és állandóan továbbfejleszett tantervvel és koncepcióval állok minden kedves pár rendelkezésére, mert nagyszerű érzés, hogy én is részese lehetek, az élet egyik legszebb napjának. Várlak Téged is a klubban! Üdvözlettel: Wertheimer Anita Klub vezető