"Az élet egy csoda" ..szoktam mondani, és ezt a csodát élem immár több mint 40 éve. Sokfelé sodort az élet ez alatt a négy évtized alatt: voltam autószerelő a Mercedes szervizben, ügyfélkapcsolati menedzser az FCB reklámügynökségnél, televíziós szerkesztő a Friderikusz Produkciónál, ingatlanbefektetési tanácsadó egy nemzetközi ügyvédi irodában Londonban, egyetemi tanársegéd Oxfordban és időnként megjelentem, és jelenleg is felbukkanok magyar és nemzetközi reklámokban. De akárhol is jártam és bármit is csináltam, a lelkem legmélyén mindig azt éreztem, hogy emberekkel kell foglalkoznom! Bárkivel pillanatok alatt megtalálom a közös hangot iskolai végzettségtől, életkortól, bőrszíntől, vallási hovatartozástól és anyagi helyzettől függetlenül, ezért határoztam úgy, hogy olyan tevékenységgel szeretnék foglalkozni, ahol ezt a képességemet maradéktalanul kamatoztathatom, úgy, hogy az másoknak is jó legyen. Két ilyen területet találtam: magánszférában az esküvőket, a versenyszférában pedig a céges rendezvényeket. Hiszem, hogy ebben a világban csak azok a szolgáltatások érvényesülhetnek, amelyek mögött érték teremtődik és valamilyen jó célt szolgálnak. Jót, s jól! Én ezt a kettős értéket képviselem. Arcomat és nevemet csak olyan eseményekhez adom, amelyekkel maximálisan azonosulni tudok, amelyek jó dolgokat igyekszenek megvalósítani. Ha mindez adott, akkor jövök én, és mindent elkövetek, hogy az esemény szórakoztató és emlékezetes maradjon.
Herendi Gábor Ceremóniamester Műsorvezető
Kategória
Szolgáltatás leírása