Intenzív esküvői felkészítés a legfontosabb társastáncokból, nem csak a fiatal pár, hanem a szülők, hozzátartozók részére is. Rugalmas időbeosztás: délelőtt - délután - késő este - hétvégén. Legyen emlékezetes esküvőtők Tánctudásotokkal egy maradandó élményt nyújtani magatoknak és természetesen a család összes tagjának. "Ha tudsz járni, tudsz táncolni. Ha tudsz beszélni, tudsz énekelni." (Zimbabwei mondás) Az illem úgy diktálja, hogy a nyitótáncot az ifjú pár kezdi és addig bizony senki nem táncolhat. Ezt követheti akár egy angolkeringő és a menyasszonytánc. Ilyenkor minden szempár Titeket figyel, nem árt tehát egy gyorstalpaló tánctanfolyam. Néhány tánclépés és egy kisebb koreográfia elsajátítása után garantáltan Ti lesztek a táncparkett ördögei. Esküvői pároknak vállaljuk igény szerint szinte minden tánc, koreográfia betanítását. A zenét a párok is hozhatják, de mi is tudunk biztosítani. A magánóra díjazása: megbeszélés szerint /óra/pár - (megj. max 4 fő, vagy csoport, megbeszélés alapján)
Esküvő életünk egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eseménye. Megérdemli, hogy méltóképpen és a saját ízlésünk, igényeink szerint ünnepeljük meg, úgy, ahogy nekünk a legkellemesebb. Vannak szokások, tradíciók, melyeknek betartása sokaknak elsőrendű fontosságú, akár első, vagy sokadik esküvőről legyen is szó. Ezek azonban nem zárják ki újabb szokások elterjedését, melyek még elég rövid múltra tekinthetnek vissza. Ilyen például az esküvői szertartás utáni hagyományos lakodalom helyett annak modernizált változata, az álló fogadás. Az esküvői fogadást az újdonsült pár, saját előadásban esküvői tánccal, azaz klasszikus, lágyan hullámzó angol keringővel nyitja meg. Majd miközben a násznép jóízűen kóstolgatja a svédasztalon ízlésesen felhalmozott ételeket, az esküvői pár latin táncos ruhába öltözik át a fogadás utáni táncos buli elindítására. Ez lehet egy pergős cha-cha-cha, salsa, bachata, esetleg jive. Szóba jöhet még az érzéki rumba is. A választás az ifjú pár tánchoz való affinitásától és a tánctanár tánctudás átadási képességétől függ. A MIRÁVOS Tánc Stúdió akár 2+2 alkalom alatt is vállal esküvői tánc betanítást házasulandó párok részére, igény szerint hétvégén is. Az eredmény: jól táncolható, testre szabott koreográfia + technikás előadásmód = SIKER. A nálunk esküvői táncot tanuló párok között havonta 1-1 db 4 alkalmas latin táncbérletet sorsolunk ki. Te is lehetsz nyerő!
Sokan egy éven keresztül még a szalvéta színét is megtervezik, és aztán az esküvő előtt pár nappal eszükbe jut: Hoppá, elfeledkeztünk a nyitótáncról! Ma már sokan gondolják úgy, hogy a zenekar vagy a DJ önmagában semmit sem ér. A zenét élővé kell varázsolni, és ezt a legkönnyebben akkor tehetjük meg, ha mi magunk keltjük életre - az esküvői nyitótánccal. A megfelelő ruhában, keringő közben, álmodozva lebegni, nincs ennél csodálatosabb, maradandóbb élmény. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani, az esküvői táncoktatással. Esküvős párjaink részére nem csupán lépések kombinációit kínáljuk, hanem a tánc élvezetét. Azt az érzést, mely különleges módon nem csak a táncosokat, hanem az őket néző vendégeket is megérinti. Az sem jelent problémát, ha a pár soha nem táncolt még, mivel intenzív magánóráink keretében egyéni ütemben sajátíthatók el a személyre szabott koreográfiák. Egy esküvői nyitótánc betanítása minimum 4 alkalomból áll az esküvői táncoktatás folyamán. Az esküvői tánctanítás teljes mértékben igazodik az Ön igényeihez; több helyszín közül válogathatnak, sőt, kérésükre a tanár házhoz megy. Egyéni időbeosztás alapján haladunk, egyedi a zeneválasztás, a koreográfia, sőt a stílus is. Lehet az klasszikus, elegáns nyitótánc, bohókás, elsősorban szórakoztatónak szánt táncokra, vagy akár ezek ötvözete is. Koreográfiai repertoárunk gyakorlatilag korlátlan, tekintettel esküvői tánctanáraink számára, képzettségére. Hengereljék le rokonaikat, barátaikat fergeteges tánctudásukkal a nagy napon
8 évvel ezelőtt fordulatot vett a táncos munkásságom. Egyik nap bevillant egy gondolat, hogy milyen jó lenne, ha a jegyes párok az esküvőjükön meglepnék a násznépet egy klassz koreográfiával és elkápráztatnák őket! El is kezdtem ezzel a témával foglakozni, mert akkor ez még nem volt divat Magyarországon. Örömmel vettem észre, hogy a jegyespárok nyitottak voltak erre. És ettől kezdve új irányvonalat kapott a táncos hivatásom. Kidolgozott és állandóan továbbfejleszett tantervvel és koncepcióval állok minden kedves pár rendelkezésére, mert nagyszerű érzés, hogy én is részese lehetek, az élet egyik legszebb napjának. Várlak Téged is a klubban! Üdvözlettel: Wertheimer Anita Klub vezető
A legelsõ kérdésük lehet: Szükséges-e táncolni tudnunk egy esküvõn? Természetesen igen. Régen is és a mai korban is a hivatalos ceremóniák levezetése után kezdõdött a zenés - táncos mulatság vacsorával egybekötve. Ki - ki a maga igényszintjéhez és lehetõségeihez mérten tartotta és tartja ezt meg, a helyi szokásokhoz alkalmazkodva. Ilyenkor derül fény igazán a tánckultúra egész estét betöltõ szerepére. Második kérdés: Mikor kell és lehet táncolni egy esküvőn? Az illem úgy diktálja, hogy amíg az ifjú pár nem táncolta el a nyitótáncukat, addig bizony senki sem táncolhat. Ennek végén a szüleiket és az örömszülõket kérik fel egy közösen eltáncolt keringõre. Innentõl kezdve a rokonok, barátok sora következhet. Éjfélkor érkezik el a menyasszonytánc ideje. Ezt megelõzi a gyönyörû Gyertyafénykeringõre eltáncolt ANGOLKERINGő. Harmadik kérdés: Milyen táncokat lehet és érdemes elsajátítani? Az eddig felsoroltakhoz szükség lesz az angol- és bécsi keringő és a csárdás tánclépéseire. Valamint minden olyan táncra, amely közel áll a házasulandó pár érzelmi világához (remélve, hogy a zenekar ehhez megfelelõ színvonalú és stílusú zenét játszik). Sokféle zenei irányzat létezik, különféle ritmusokkal és tempókkal. Ebbõl a pazar kínálatból mindenki kedvére válogathat. Álljon itt a legkapósabb táncok sora: KERINGőK, TANGÓ, RUMBA, ROCK AND ROLL, SALSA, PALOTÁS és még sorolhatnám, hogy éppen mikor mi a divat. Divatos táncok pedig mindig is voltak, vannak és lesznek. Negyedik kérdés: Mennyi idõ alatt lehet megtanulni táncolni? Talán ez érdekli legjobban a telefonálókat, akik engem felhívnak, mert ez a kérdés hangzik el legtöbbször. Egy bizonyos rész az adottságoktól függ, másik fele a tánctanárnõn, jelen esetben rajtam múlik. A szakmai képzettséget és képességet, hangulatot Én biztosítom. A mozgáskultúra az a hozott anyag, amely mindig fejleszthetõ. Kortól, súlytól, nemtõl függetlenül, mindenki meg tud tanulni táncolni. Már néhány óra alatt is eredmény érhetõ el. Talán egy kicsit félõsek, az elvárások zavarják Önöket, de ezek mind - mind leküzdhetõ problémák. Van még egy olyan, számomra gyakori jelenség, mely említésre méltó. Azok a párok, akik az utolsó pillanatra hagyják a táncórákat (mondván, úgy is megy ez nekünk), idõnként "meglepetést" okoznak saját maguknak és tánctanáruknak is. Vannak emberek, akik képesek rövid idõ alatt igen sok lépésformát, figurát és koreográfiát elsajátítani a ritmusnak megfelelõen, és azt kiválóan elõadni az esküvõn, meglepetés táncként. S vannak, akik késõn érkeznek. Ilyenkor közösen megkeressük az Õ lehetõségeiket is. Egy biztos: a képességeinkkel jó, ha tisztában vagyunk. Természetesen, ez alól felmentést kap minden kezdõ táncos. Részükre a tánciskolai személyes tanácsadás kiváló mód arra, hogy képet kapjanak önmagukról. Ötödik kérdés: Milyen képzési formában lehet táncokat tanulni? A korábbi idõkbõl ismert tánctanfolyamok ma is könnyen elérhetõek. Ezeken általános tánctudásra lehet szert tenni, ahol akár több táncból, körülbelül 4-5 figura alkalmazásával, kis figurasor állítható össze, melyet állandó ismétléssel lehet begyakorolni. A tánciskolámban megtartott magántáncórák ennél jóval intenzívebbek és egyben hatékonyabbak. Itt személyre, párra, baráti körre szóló programsort, koreográfiát lehet betanulni (komoly kontroll mellett). Ezeken a magánórákon a táncanyag kiválasztása, közös megegyezésen alapszik az adottságok, a lehetõségek, az idõarány és a cél pontos meghatározásával. A célirányos képzés mindig eredményesebb, és ott elõtérbe kerül a minőség! Néhány gondolat záróakkordként. Vajon sikerült megismerniük egymást? Ki gondolná, hogy ebben a tánc segítségükre lehet! CSAK AZOK, AKIK EZT MÁR KIPRÓBÁLTÁK!