Lufiposta
Látványos megnyitója a bulinak vacsora után. A játék során a vendégek képeslapokra nászajándékokat írnak fel az ifjú párnak. Természetesen jelképes ajándékokra kell gondolni, mint például:”lemossuk az autótokat”, „kivasalunk helyettetek”, „meghívunk egy vacsorára”, „mi vesszük az első pelenkát”.
A képeslapokat előre megcímezzük a címetekre, és felbélyegezzük. Fontos, hogy mindenki olvashatóan aláírja. Ezután a lapokat gázzal töltött lufikra kötjük és szélnek eresztjük őket. Amelyik képeslap megérkezik hozzátok azt be lehet váltani a feladójánál.
Mutasd a vádlid
A menyasszonyt székre ültetjük négy barátnőjével együtt. A hölgyek szabaddá teszik a vádlijukat miközben kint a vőlegény szemét egyik barátja beköti anélkül, hogy látná ki hova ült le. A vőlegény feladata az, hogy párja lábát tapintással, a vőfély irányításával megtalálja. Akit kiválasztott, még bekötött szemmel meg kell csókolnia.
Lepedőszív
Egy nagy lepedőre egy óriási szívet festünk előzetesen. A szívbe beleírjuk az ifjú pár keresztnevét és az esküvő dátumát. Egy-egy körömvágó ollót adunk az ünnepeltek kezébe, hogy azzal vágják ki a szívet. Amikor elkészültek, át kell lépniük a lepedőszív lyukán, vagy a vőlegény teszi meg a lépést, miközben karjában tartja kedvesét. A násznép tagjai aláírásukkal és jókívánságaikkal örök emléket írhatnak a kivágott szívre, így az örökké emlék marad.
Hamupipőke játék
A hölgyek kölcsönadják egy cipőjüket, és ezeket a táncparkett közepén egy kupacba összegyűjtjük. Ezután az urak mindegyike kiválaszt egy cipőt és megkeresi a hozzá tartozó hölgyet, akivel táncol egyet.
Találd ki!
Találj vagy végy egy kedves kis üveget (vagy más átlátszó tárolóedényt) és töltsd meg cukorkával vagy aprópénzzel! Bármi lehet aminek köze van az esküvőhöz, esetleg magához a személyhez, aki a játékot bemutatja. Fontos, hogy tudd, hány darab van benne. Adjuk körbe a vendégek között, akiknek az a feladata, hogy találják ki mennyi ez a szám. A legközelebb álló választ adó a nyertes, aki természetesen elnyeri magát az üveget.
Forrás: Igen-Igen az esküvőmagazin, http://igen-igen.hu