Tegyük fel, hogy már megtaláltad a „Nagy Ő-t” és már fontolgatjátok az összeköltözést vagy az esküvőt.

Elsőként a szüleid véleményét természetesen hallgassd meg, de ne miattuk szakíts a pároddal vagy menj hozzá férjhez /vedd el feleségül, mert számukra „ígéretes partinak” tűnik.

A párkapcsolatban neked kell együtt éni a másikkal nem a szüleidnek, sok esetben a szülők negatív véleménye gátolja meg, hogy avval élj boldog kapcsolatban, akivel kiegészíthetitek egymást és hosszú éveket tölthettek együtt boldogságban, ezért az „Ő nem való hozzád” kijelentését alaposan mérlegeld, és ha benned felmerül az az érzés, hogy Te máshogy érzed és szívből szereted, akkor ne engedd, hogy ez a mondat eltérítsen a szándékodtól!

Tehát ha a szülők, semmilyen formában nem befolyásolnak, téged akkor következnek az együttélés nehézségei!

A párkapcsolatot 20 %-ban kezeld aggyal és 80 %-ban a szíveddel, szükség van a racionális elmédre is, de nagyobb részben a szívedre, lelkedre és a megérzéseidre kell hallgatnod!

Fontos, hogy tisztában legyél azzal a ténnyel, hogy a párod lehet, hogy eltérő szokásokkal rendelkezik, mint te, ez mind akkor derül ki, ha már együtt laktok, sok esetben, veszekedés és konfliktus forrás lehet, mert borul a napirended vagy bizonyos szokásai idegesítenek téged.

Nagyon fontos a kompromisszum és a tolerancia, még ha nehéz is, de össze lehet hangolni a szokásokat, természetesen mindkét félnek nyitottnak kell lenni a kompromisszumra, ha csak az egyik fél az, aki erre képes, akkor sok nehézségbe fogtok ütközni és ha a másik fél nem változik és nem gondolkodja bele magát a párja helyzetébe, akkor válásra is sor kerülhet rövid időn belül !

Egy, két hónap elteltével, amikor túl vagytok már az első nagyobb veszekedésen, üljetek le, vegyetek elő mind a ketten egy papírt és írjátok össze mind a ketten, de nem közösen a másik negatív tulajdonságait, ami benneteket idegesít és a pozitív tulajdonságait, első körben adjátok össze, hogy hány negatív és pozitív tulajdonság van a papíron, ammennyiben a pozitív a több, akkor nincs „nagy gáz”, mert kevesebb az amit el kell fogadni a másikban. ?

Következő körben beszéljetek meg azokat a pozitív és negatív tulajdonságokat, szokásokat, amelyeket leírtatok a másiról, a pozitívak átbeszélése örömmel fog benneteket eltölteni, mert sok esetben most döbbentek rá a saját személyes értékeitekre, a negatívakra pedig találjatok megoldást, fontos, hogy mellérendelten a másik érveit elfogadva, de a tietekét is elmondva jussatok el a megoldásig. Segíthet a megoldáskeresésben az asztrológia vagy a számmisztika is.

Hogyan segít a számmisztika?

Az első részben saját Élet tapasztalataim és tanulmányaim alapján adtam tanácsot neked, hogyan teheted boldoggá a párkapcsolatodat, hogyan folythatod el csírájában a felmerülő nehézségeket a házasságkötés, összeköltözés után.

A második részben a számmisztika segítségével rávilágítok olyan tényekre, amelyeknek jó, ha tudatában vagy már a párkapcsolat kezdetén és a házasságkötés előtt.

A leendő párod születési dátuma elárulja, hogy melyek a személyiségének erősségei és gyengeségei, amivel jó, ha tisztában vagy és készíthető páros elemzés is, amelyből megtudható, hogy milyen tulajdonságokkal és mely Élet területen tudod segíteni leendő vagy már meglévő párodat és Ő is téged, kiszűrhető, ha nagyon nem illetek össze, ezzel elkerülve egy felesleges válást.

Soha ne felejtsd el, hogy a számmisztika egy segítség neked, a párod fejlődhet tovább a kapcsolatotokban és ezzel harmonikus lehet köztetek a kapcsolat, de valamilyen negatív esemény hatására vagy a te viselkedésed miatt el is távolodhattok egymástól.

Az, hogy kinek milyen fejlődési szinten van a Lelke ahhoz mindenképp egy személyes beszélgetés szükséges, az elemzés egy iránymutatás neked, nektek, de ott van a szabad akarat, ami elviheti „pozitív” vagy „negatív” irányba a kapcsolatot.

A másik, amit fontos tudnod, hogy a Név is hatással van az egyénre, a keresztnevedet a Lelked sugallja a szüleidnek még a születésed előtt, ezt azért választod magadnak, mert a keresztnév tulajdonságai mutatják meg, hogy mit kell megfejlődni.

Elemzéskor nemcsak a keresztnevedet, hanem a teljes nevedet elemzem, ami megmutatja, hogy milyennek gondolod magad és milyennek lát a külvilág és a neved miben erősít téged.

Fontos, hogy ha két keresztnevet használsz akkor mind a kettőt meg kell adnod, hogy az elemzés hiteles legyen.

Házasságkötéskor azzal, hogy felveszed párod nevét, más rezgést fogsz felvenni, ezért érdemes ezzel tisztában lenni, hogy mire kell utána odafigyelned, ami az Életedre hatással lesz.

Sok esetben a párunk neve pozitív energiát is hozhat, az én esetemben is így történt a párom nevével az önmagamba vetett hitet tudom erősíteni ?